Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. június 21.
Ha gondoskodnom kellene egy este, improvizálva, valamilyen komolyabb etetésről, akkor talán valami egytálételt adnék fel, egy kagylótálat mondjuk. Az húsz perc alatt készül el körülbelül, most ne vegyük, hogy friss kagyló ritkán hever otthon csak úgy, ezúttal nem akarok elveszni ilyen részletekben. A kagylótál gyors. Hugh Fearnley-Wittingstall receptje, ebből következően a kagylótál nem szedett-vedettség, nem trehányság, nem időhiány. A konyha környékén időhiányra hivatkoznom, az amúgy is ahhoz lenne hasonlatos, mint, ha nem is az, hogy fokhagymaport használnék, de a valamelyik polcon, legnagyobb passzivitásban meghúzódó fokhagymapor fölött akár, szemet hunynék. A ciderben főtt kagyló egyszerű, különleges és elegáns tehát, amilyennek egy hirtelen kelet vendégség vacsorájának lennie kell.
Abba a kék feliratos áruházba csütörtökönként érkezik friss, megbízható, első osztályú tisztított kagyló. A cider a recept nagyon fontos tartozéka, behelyettesíteni almalével vagy fehérborral lehetséges, de nem érdemes.
Scone, bagel, croissant
Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2014. június 18.
A scone az a brit New York Bagel, mely a felvilágosodás egyik alakja után kapta nevét minden bizonnyal: fiatalember, meg tudná említeni Rousseau két kollégáját, nos, úgy emlékszem Kant és talán Bégel. A scone fontos pékáru, elkészítése kegyelem dolga, mindent bele kell tenni, mindent úgy kell csinálni, és várni. Először egy XVII. századi kéziratos szakácskönyvet olvastam át a scone miatt, vele nem összefüggésben, időhúzásból. Aztán megnéztem, amint Michael Bublé egy szűk körnek rendezett koncerten a széksorok között énekel, majd föllép az emelvényre, Alan Carr pedig ebben a pillanatban beleszeret Michael Bubléba és hirtelen utána vágja lakásának kulccsomóját a színpadra, hogy Bublé, ha majd itt végeztél szívem, gyere föl. Carr, you magnificent bastard, csak egyszer tudnék ilyen vicces lenni - azt gondoltam. Amikor mindezzel végeztem, lesütöttem ezeket a scone-okat, kétszer, mert az elsőket elrontottam. A scone tésztáját nem szabad agyongyúrni; keverni, majd hajtogatni kell, mint a croissant-ét. A kész süteményt tessék szíves langyosan tartani, tejszínhabbal és eper- vagy málnalekvárral kipróbálni.
Nagyvárosi nő megosztaná
Írta: Keresztesi Judit
Nagyvárosi nő megosztaná rovat - 2014. június 14.
Fotó: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Először azt hittem, hogy, ha egy hónapig tűnődöm azon, mi történt velem az előző évben, az majd elég lesz, de amikor a hónap azokra a fényképekre kezdett hasonlítani, amelyeken csak egy fél ember látszik vagy lemarad a keze vagy fog valamit, de hogy mit fog azt nem tudjuk, pedig az lenne a fontos, akkor gondoltam, hogy kellene még idő nekem. Megnéztem a tengert Rijekában, de nem lett jobb, és én azért még megnéztem a tengert Triesztben is, hátha elszalasztottam valamit Rijekában, és még mindig semmi, vagyis nem is, rosszul mondom, annyi talán mégis kiderült, hogy nem tudok többé akármit kommentálni, úgy néz ki. És akkor meg mit tudok kommentálni, kérdezték. Hát, semmit, alighanem. Egy évad volt bennem kommentárokból, az szuper, mondták, de, hogy csak a tréfa kedvéért, mi lenne az új show, ha lenne, mi érdekelne engem, és mondtam, hogy ezen még gondolkodnom kell további ideig. Hogy, körülbelül hány tengert kellene még látni ahhoz? - akarták tudni. Nem tudom, mondtam, de nem is biztos, hogy tengerről lenne szó, lehet, hogy valami másra van szükség, így mentünk el múlt hétvégén Zágrábba. Ebben a városban, melyet Bécs mintájára annak ellenkezőjére építettek, pillantottam meg ezt a tündöklő nőt. Ez a nő az a nő, akiről hirtelen mindenkinek az jut eszébe, hogy oh, ez az a nő, amelyik a művészet egy pontján biztos, hogy le fogja venni a ruháját. A nő a külvárosban ült, a modern művészetek csúszdakijáratú épületében, és abban a témában volt otthon, hogy ki ő. Nem volt harcias, sem semmi, még tényleg, ruhái sem voltak, fuck female dignity, mondta, és uralkodott, fogadta a hódolatot, mely egy ilyen minden sejtjében édes nőt övez, aki tudja, hogy mit csinál, és tényleg tudja, nem csak az úgy tevést kínálja a nagyközönség elé, vagyis az észen levés illúzióját kelti, hanem komolyan észen van. Ott zokogtam a fölmasnizott, alku nélkül kitárulkozó gyönyörű oltárképek, az áhítatnak nyílt intézmények előtt, esküszöm, kész égés velem bárhová is elmenni. Aztán eszembe jutott az új évad témája: én. A fönti képen, és ha már itt tartunk, még néhányon itt, én vagyok sírás után, Zágráb városában, egy játszóruhában, mely még a von Trapp családi kórustól kerülhetett rám, azt hiszem, csendélet. Az új évad címét Jerry Seinfeld után költöttem, akitől kérdezték, hogy de mi legyen a neve a műsornak, és Seinfeld visszakérdezett, hogy mit várnak tőle mégis, a tartalma az, hogy humoristák autókban kávézni mennek és addig kelletlenkedett, amíg a címe is ez lett: Humoristák, autókban, kávézni mennek. Emberek porcelánból ételeket esznek, mondtam én, aztán mondták itt, hogy majd ha olyan népszerű leszek, mint Jerry Seinfeld, akkor adhatok ilyen hülye címeket a műsoromnak, most viszont legyen egy másik, és így lett a Nagyvárosi nő megosztaná. Heti kétszer ételek lesznek itt porcelánban, ebből nem tudok engedni, egyszer pedig valami olyasmi, ami eszembe jutott egyszerűen, és amikor a barátaim ránéztek, azt mondták, hogy hát, úgy érzik magukat tőle, mintha petróleumot ittak volna. Nekem azonban tetszik. Így heti háromszor: kedden, csütörtökön, szombaton, este nyolckor itt találkozunk. Ha bárki elhiszi, hogy tudom, melyik a kedd és hogy mikor van nyolc óra, azt ki kell ábrándítanom, de majd igyekezni fogok, ezt megígérem.
Kellemes hétvégét!
Judit
Háromszázhatvankettedik nap: Az ujjlabirintus
Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 31.
Írtam valamit egy labirintushoz, hogy mire jó az mégis, és a szöveg tényszerűen rosszul sikerült, de használtuk, mert az eredmény az eredmény, még, ha béna is. Így olvashattak sokan arról, hogy utak és ellenutak, két pont között a leghosszabb görbe, meg ilyen marhaságokat. Próbáltam őszinte lenni. Külső nyomásra, olyan is lett, az az elvárás újabban, hogy közelítsek önmagamra, mert magamat illetően szépen, nagy ívben mellébeszélve dolgozom vagyis, kerülöm a találkozásokat velem. Ahogyan kívülről látják, és ezt vehetem, aminek akarom, nem vagyok magamhoz közelálló személy; titkaim vannak, melyeket hülyeségekkel takargatok előlem, ami bornírt, már ne is haragudjak. Mit mondhatnék. Az igazság általában elviselhetetlen és engem is ideértve, ki akar hallani elviselhetetlen történeteket? Nem tágítottak. Hogy kezdetnek megtenné a labirintus igazsága, mondták, ezért mondanám-e meg kerek perec, miért fontos nekem? Ha muszáj, onnan kezdeném, feleltem kelletlenül, hogy egy kívül eső pontból látszik a labirintus középpontja, vagyis onnan a rendszer maximuma érzékelhető, melynél a labirintuson belül többet vagy mást elérni nem lehet. Ez a valami, a díj, ha úgy tetszik, távolról mutatja magát, ez fontos, onnan, ahol én állok igazán jól nem is ismerhetem, de tudok róla, megkívánhatom, sóvároghatok utána. Bánthatom szóban, rálegyinthetek, hogy bármikor az enyém lehetne, ha akarnám, de kinek kell egy ilyen, hazudhatom, hogy egyszer már megvolt, de nem olyan nagy szám. Másokon követelhetem, hihetem, hogy alanyi jogon jár nekem, vele álmodhatok, őrülten szerethetem, tudhatom, hogy egy napot sem élhetek nélküle tovább. De a tény, tény marad, ez mind csak látszattevékenység, attól, hogy megugatom, a tőlem határvonalakkal elválasztott bármi, nem lesz az enyém. Van egy elérési útvonala viszont, ez biztos, ami egy lottóötösvárástól különbözik, és ha ez nincs kiépítve, az pech, akkor új járatot kell ütni a kultúrába, ami lehetetlen, de azért kivitelezhető. Hogy hogyan és milyen kanyarokban bedőlve kell túlmenni minden határon, ez a kérdés, és jó, ha van egy intézményesített válasz, hogy akkor „a” pontban tessék belépni az ajtón, és az ösvényen kitartóan végig, meg fogja ismerni asszonyom, nem lehet eltéveszteni.
Remélem, ez a válasz, így megfelel. Itt mellékelek egy ujjlabirintust, ne tessék visszabeszélni, csak tessék nyugodtan kipróbálni.
Háromszázötvennyolcadik nap: Rózsás asztalközép
Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 27.
Volt egy kisebb zavar, komédia, egyszóval dráma a rózsák körül, ezt feszülten követtük. Nem akarom a tegnap történteket elbagatellizálni, nekem fontos, hogy úgy nézzen ki itt minden, mintha a Kutyák és Lovak közölné le a cikkeket személyesen - le is közli amúgy. A tegnapi koszorúhiány ma enyhült, új alapot vettünk, melyet a virágárus zápfogakkal és gombokkal díszített. Barbi megtisztította a vázat, a fogak alól egy boldogtalan madárfészek tűnt elő, és éppen ennek a fészeknek dekadenciája hiányzott a rózsáknak, emellett teljesedtek ki. Természetes fényben ez az asztalközép majdnem elviselhetetlenül szép, de így is megpróbáltam visszaadni belőle annyit, amennyit lehetett.
Háromszázötvenhetedik nap: Skót shortbread
Írta és készítette: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat – 2014. március 26.
A tearózsák rendben elkészültek, de a koszorú színével lett egy kis baj - horribile dictu - nem ment a rózsákhoz. Hogy akkor mutassuk be a virágokat önmagukban, mondták, úgy én unnám őket rettenetesen, mondtam, és ha unok valamit, mindig keletkezik egy fekete lyuk a világegyetemben, azt nem akarhatjuk. Hát, ha kopogtató nem, akkor shortbread lesz ma, alighanem. A skót shortbread egy teasütemény, amelyet Angliából hozattam korábban, sokáig titokban tartották a receptjét, nagyon vártuk, hogy kiszivárogjon és nem vártunk hiába. Vaj, cukor és liszt egyszerű keveréke, tessék parancsolni.
Háromszázötvenhatodik nap: Barbara virággal
Készítette: Keresztesi Barbara
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni 365+ rovat – 2014. március 25.
Ez egy olyan nap, amelyiken alkotó és alkotás együtt mutatkoznak. Barbi egy kopogtatóra szánja a kávéfilterből hajtott rózsákat, egyelőre három van belőlük, és amíg a többi elkészül, a meglévőket a hajában tárolja.
További cikkek...
- Háromszázötvenötödik nap: Créme brulée
- Háromszázötvenharmadik nap: Fahéjas kacsasült
- Háromszázötvenkettedik nap: Citrommázas teasütemény
- Háromszáznegyvenkilencedik nap: A papírnő
- 346. és 347. nap: Nyulak a lávatortában
- Háromszáznegyvenötödik nap: Masnik talpas poharakra
- Háromszáznegyvennegyedik nap: Cseresznyés pite
- Háromszáznegyvenharmadik nap: Nyuszifüles csomagok
- Háromszáznegyvenkettedik nap: Egy kiállítás képei
- Háromszáznegyvenegyedik nap: Én az égen
13 / 22 oldal