How so? A scale-free woman’s white canvas diary / Hogyan igen? Egy skálafüggetlen nő fehérvászon naplója
[powr-instagram-feed id=1b668fd2_1455747395877]
Idén ötven napig voltunk nyitva, hatvanezren jöttek el, tíz napon át a Bálna bejáratáig állt a sor a Mézeskalácsvároshoz, szeretném elismerni, hogy a galériához közelebb eső bejáratról van szó. Később csillapodott az érdeklődés irántunk, február első napjaiig már csak a teremben nem lehetett megmozdulni, és az utolsó hétre lett annyi napi látogatónk, ahányan máskor egy kiállításunk megnyitójára jönnek el. A város történelmi fejlődésének földrajzi alapja...
A Boldogság szekvenciáiról egy installáció, amelyet a Bálnában, a 306-os Teremgalériában, a Múzeumok Éjszakáján próbáltak ki először. A négy óra alatt nyolcszázan látogattak el a kiállítótérbe, hogy megnézzék a boldogságfogalom-installációt, egy összeválogatott apokrifokból álló sorozatot, mely ismeretlen emberek leveleiből áll. A munka Keresztesi Judit elmondása szerint, Ian Wilson dialógusai, Marina Abramovic jelenlétművészete, a mail art hatásai, illetve az albán Haveit kollektíva intimitásművészete nyomán született. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a kiállítás művészével, Keresztesi Judittal, melyet Keresztesi Barbara, a kiállítás producere készített.
Heti egyszer ételek lesznek itt porcelánban, egyszer pedig valami olyasmi, ami eszembe jutott egyszerűen, és amikor a barátaim ránéztek, azt mondták, hogy hát, úgy érzik magukat tőle, mintha petróleumot ittak volna.
Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.
A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.
A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot.
Az előételen karamellizált, kakukkfűvel megszórt hagyma, a főételben chorizo a fűszerezés, friss cukkínivel és bazsalikommal, a mandarintorta kakaós tésztájában pedig kardamom, így olyan íze van, mint a karácsonynak.
A kagylóthéjakat fokhagymás, fehérboros szószban nyitották meg, hozzájuk friss kenyeret adtak. Előételnek olvasztott camembert és zellerszálakat szolgáltak föl, végül puha, vékonyra sodort, rummal és fahéjjal fűszerezett dióval megtöltött apró réteseket kínáltak a feketekávé mellé.
How so? A scale-free woman’s white canvas diary / Hogyan igen? Egy skálafüggetlen nő fehérvászon naplója
[powr-instagram-feed id=1b668fd2_1455747395877]