• Bezárta kapuit a nyolcadik Mézeskalácsváros, a következőig már csak háromszázat kell aludni

    Idén ötven napig voltunk nyitva, hatvanezren jöttek el, tíz napon át a Bálna bejáratáig állt a sor a Mézeskalácsvároshoz, szeretném elismerni, hogy a galériához közelebb eső bejáratról van szó. Később csillapodott az érdeklődés irántunk, február első napjaiig már csak a teremben nem lehetett megmozdulni, és az utolsó hétre lett annyi napi látogatónk, ahányan máskor egy kiállításunk megnyitójára jönnek el. A város történelmi fejlődésének földrajzi alapja...

     

  • A Bálnában nyíló, A boldogságnak szekvenciáiról című kiállításról

    A Boldogság szekvenciáiról egy installáció, amelyet a Bálnában, a 306-os Teremgalériában, a Múzeumok Éjszakáján próbáltak ki először. A négy óra alatt nyolcszázan látogattak el a kiállítótérbe, hogy megnézzék a boldogságfogalom-installációt, egy összeválogatott apokrifokból álló sorozatot, mely ismeretlen emberek leveleiből áll. A munka Keresztesi Judit elmondása szerint, Ian Wilson dialógusai, Marina Abramovic jelenlétművészete, a mail art hatásai, illetve az albán Haveit kollektíva intimitásművészete nyomán született. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a kiállítás művészével, Keresztesi Judittal, melyet Keresztesi Barbara, a kiállítás producere készített.

  • Nagyvárosi nő megosztaná

    Heti egyszer ételek lesznek itt porcelánban, egyszer pedig valami olyasmi, ami eszembe jutott egyszerűen, és amikor a barátaim ránéztek, azt mondták, hogy hát, úgy érzik magukat tőle, mintha petróleumot ittak volna.

  • Mézeskalácsváros, stílus, művészet, társasági élet
    Úgy érdemes elképzelni, hogy a terepasztal, amelyen mindezek a történetek láthatók, kezdetben üres és ez nyilván a világon lévő minden terepasztalra, sőt akármilyen más asztalra is igaz, de ez itt csak úgy telik meg például, ha sokan hoznak rá épületeket. És ha egy lélek sem hoz semmit, akkor az asztal üres marad. És akkor nem volna mit mesélnem. De az történt idén, hogy mindenféle színben, alakban és méretben érkeztek épületek
  • Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes sütőtökhab

     Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.

  • Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

      A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.

  • Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

     A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot.

  • Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

    Az előételen karamellizált, kakukkfűvel megszórt hagyma, a főételben chorizo a fűszerezés, friss cukkínivel és bazsalikommal, a mandarintorta kakaós tésztájában pedig kardamom, így olyan íze van, mint a karácsonynak.

  • Kagyló fokhagymás fehérboros szószban, mini diós rétes

    A kagylóthéjakat fokhagymás, fehérboros szószban nyitották meg, hozzájuk friss kenyeret adtak. Előételnek olvasztott camembert és zellerszálakat szolgáltak föl, végül puha, vékonyra sodort, rummal és fahéjjal fűszerezett dióval megtöltött apró réteseket kínáltak a feketekávé mellé.

A Mörbid Carnage basszusgitárosa' szomszédom

montazs peripat2
Janiról, mint szomszédról úgy szereztem tudomást, hogy augusztus 20-án fotókat küldött a Facebook oldalunkra a házuk körüli virágoskertről. Amikor rákattintottam az idővonalára, láttam, hogy két metál zenekarban is játszik, koncertfotóival és a lemezborítókhoz készült képekkel tele van az internet. Megkérdeztem, hogy mit szólna egy interjúhoz. Időpontválasztásunk véletlenül esett szeptember 13-ára, négy hónapja talán az első napra, amelyen végig szakadt az eső. Ennek ellenére esernyő nélkül sétáltunk végig a lakótelepen, beszélgetés közben derült ki, hogy az a fiatalember, aki a szomszédunk, nem alkuképes, ami az életét illeti. Tudja, hogy kicsoda ő, zenéjével, ruhájának utolsó gombjával, mozdulataival szilárd véleményét fejezi ki erről a világról, így gondolataiban kvázi egyenrangú társ a ház mellett lekapott verbénák és margaréták kompozíciója valamint a Night Assassins lemezborító képe.

Mióta laksz itt a lakótelepen?

A szüleim akkor költöztek ide a Csárdás közbe, amikor a házunk épült ’79-ben. Én már ide születtem, 27 éve lakom itt.

Mivel foglalkozol?
Az Origónál vagyok, fórum és teletext moderátor. Emellett két zenekarban is zenélek. A Mörbid Carnage és a Concrete basszusgitárosa vagyok. Egyébként az Arany János Épületgépészeti Szakközépiskolába jártam a VII. kerületbe, és ott is érettségiztem. Épületgépész vagyok, de végül nem a szakmámban helyezkedtem el.

Milyen zenét játszik a Mörbid Carnage és a Concrete? Ki írja a szövegeiteket?
Ez egy rétegzene a metálon belül is, thrash metál. A szövegeink vallás- és társadalomkritikusak. A szegedi zenekarban én írom a zeneszöveget, a pesti zenekarban bárki, akinek ötlete van.

Hogyan tanultál meg gitározni?
Édesapám és nagyapám, kedvtelésből zenéltek, teljesen más zenei stílust képviseltek. Egyszer szóba került az iskolában, hogy be lehetne iratkozni csellóra vagy valami rézfúvós hangszerre, de akkoriban még nem kötött le az ilyesmi. Tizenként éves koromban kezdtem el metál zenét hallgatni. Akkoriban a fél lakótelep ezt hallgatta. 2001-ben fogtam először az egyik ismerősömnél gitárt a kezembe. Onnan számítva, kezdtem el autodidakta módon zenélni.
lepcsohaz
Mennyire vagytok sikeresek?
Mindannyiunknak van polgári foglalkozása a zenélés mellett. A fellépések bevételei nem elegendőek arra, hogy megéljünk belőle, de ami bejön, azt visszaforgatjuk a zenekarba, pólókat készítünk, vagy stúdióidőt vásárolunk, hogy fel tudjuk venni a számokat. A szegedi zenekarunk első lemezét egy szingapúri kiadó jelentette meg. A másodiknak most kiadót keresünk. A pesti zenekarban DIY (házilag készült szerk.) készítettük el a lemezt.

Hol szoktatok fellépni?
Klubokban lépünk fel, de néha akad fesztiválos lehetőség is. Ukrajnán kívül minden szomszédos országban jártunk már, de voltunk Lengyelországban és az Egyesült Királyságban is. Budapesten a Dürer kertet és az A38-at szeretem, oda közönségként is sokat járok. Eddig játszottunk a svéd Watain, a brazil Violator vagy az amerikai Skeletonwitch előtt is. Ezek mind, világ szinten ismert zenekarok ebben a szubkultúrában.

Én nem itt nőttem fel, nincsenek ilyen emlékeim, de a  régi Pest-Buda Mozira minden helybéli nosztalgiával emlékszik. Neked van olyan élményed, amit ezzel kapcsolatban meg tudnál osztani velünk?
Hetente jártunk oda, de elég kicsi voltam még akkor, különféle Disney és Bud Spencer filmeket láttam ott. Az volt a jó benne, hogy a lakótelep közepén volt, két percnyi sétára bárkitől, ma is jó lenne egy ilyen hely. Sajnos az eltelt húsz évben teljesen elhanyagolt lett az épület, bár most mintha építenének oda valamit.

Vannak terveitek a zenekarral a jövőre nézve?
Szeretnék továbbra is koncertezni, egyre több külföldi klubba eljutni, a tengerentúlra is. Biztosan zenélni fogunk, új lemezeket készíteni, koncertezni, amit általában szoktunk. Most is munka után, próbára megyek.

>>> A Mörbid Carnage hivatalos facebook oldala