Készítette: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 20.
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Ma beneveztünk a Golden Blog versenyre, és egyáltalán nem biztos, hogy bevesznek. De ha mégis, arra az esetre feltettük magunknak a kérdést, amire nekünk sem ártana tudnunk a választ, hogy mit csinálunk mi itt? Egy mini-show-t minden nap, ez nagyon dicséretes, de az mi az, illetve még inkább: mi volna annak mélyről jövő indíttatása, erre, ha szíveskednénk felelni. Mindenekelőtt kreditet szeretnék adni ezen a ponton a száztíz nappal ezelőtt elérkezett időnek, amely azt sugallta akkor, amit manapság minden magára valamit adó műalkotás, egyszersmind dezodorreklám: Légy önmagad! Az élethelyzet úgymond, lehetőséget adott arra, hogy – akkor rajta! De hát, merre rajta?
Korábban már írtam ezen a helyen, hogy a változás bizonyosságának illúziója az én legsötétebb rémálmom. Az idősebb ember tekintetében megbúvó szánalom, pontosabban. Amikor az ugyanazon út alapos, egyre lendületesebb bejárásának kimerítő évtizedei után a be nem következett változásról beszél, és ő úgy emlékszik, hogy az ő életében is volt egy pillanat, amikor a változás iránti elfogulatlan várakozása abból az ő szemszögéből nemcsak érthetőnek, jogosnak, de valahogy így felidézve kötelezőnek is hatott. S hogy később mindezen tisztán kirajzolódó célok kivétel nélkül délibábnak bizonyultak, azt fel nem foghatja, de – mondja - kisfiam, én már belenyugodnék ebbe az eredménybe, mert, hogy is fogalmazzak, fáradt vagyok.
Nietzsche írja egy helyen, (dehogy írja), hogy nem lehet minden távolban látott kép délibáb. Einstein csakugyan szóbahozza azonban, hogy az eszközzel, amellyel egy probléma létrejött, nem sikerülhet ugyanazt a problémát megoldanod. A probléma ezen a helyen a nem én énné variálása volt ezoterikus fogalmazásban, tudományelméleti szóhasználattal meg az, hogy új viselkedésrepertoár felvételét célozzuk meg, mint mikor a nyári gardróbot télire cseréljük, és most itt nem a bútordarabra gondolok.
Történt tehát, hogy ezen a blogon megváltoztunk, szépen, oda sem figyelve, szelíd radikalitással szoktattuk magunkat a jövőcsináláshoz, mint Tót Endre, egyik napot a másik után igázva le. Barbi tegnap küldött egy beszámolót Noah Scalinnak a részeredményről, és ebben valahogy úgy fogalmazott igazsághoz hűen, hogy ez a projekt nagyon kezd úgy kinézni, mintha a legjobb dolog volna, ami az életben eddig történt velünk.
Pavlov kutyája a kondicionálás okán passzol ehhez a poszthoz, nem akarok halálra untatni senkit, így fogadjuk el ezt most.
Hozzávalók:
Képkeret,
fekete karton,
nyomtatható plakát,
ragasztó,
cellux,
akvarell festék,
ecset, rongy,
ecsetmosó tál,
A fekete kartont beleszabom a képkeretbe, és rákasírozom a hullámkarton alapra. A két részből álló mintát kinyomtatom, összeillesztem és megragasztom. Akvarellel színezem a képet, ha megszáradt, rákasírozom a fekete alapra.
Szia
Barbi
Fotó: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Kettőszázötvenöt nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel.
Mi készült itt az elmúlt három napban?
Százkilencedik nap: Ezüstszínű helyőrző
Száznyolcadik nap: Pixelvirág
Százhetedik nap: Mogyoróvajas bonbon
>>> következő nap