Írta: Keresztesi Barbara - Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. május 8.
Találtam az ágy alatt egy csomag terepasztalbábut, hevertek, mereven néztek előre. Vasárnap reggel próbáltam kezdeni velük valamint, csészék fülére, tablettákra ültettem őket, gondoltam egy képregényt írok belőlük, volt köztük három komisz öregember, Barney, Carl és Günter, bejutottak a paradicsomba, nem voltak látogatóik, ők sem jártak el, voltaképpen ki sem tették a lábukat a sakk klub, a sarki bolt, meg a park határolta háromszögből. Várták, hogy vége legyen az örökkévalóságnak. Akkor eltettük a csomagot, mindenki jobban járt.
Ma köteleztek arra, hogy újra elővegyem a mini embereket. Nem lett volna szabad, hogy ez még egyszer megtörténjen velem, erre gondoltam hirtelen, amikor megláttam őket. De egy bizonyos személy azt mondta, hogy nem állhatok fel, amíg ki nem találok ezekkel a figurákkal valamit, szokjam meg, hogy az élet nehéz (nem, nem ezt mondta, azt mondta, hogy ha nem kezdek el olyasmit is csinálni, ami nem adja magát könnyen, akkor biztosan nem jutok ki a mozgástérből, amit egyébként úgy unok).
Szóval bámultam két órán át ezeket a vackokat, és az egyik átlagos pillanat után meglepetésemre jött egy elég érdekes: eszembe jutott, hogy Párizsban most nyílt egy Keith Haring kiállítás, és ha nem is mehetek ki most, megnézhetem, amint a mini emberek megnézik. Később továbbfejlesztettük ezt, és úgy intéztük, hogy valaki nézze, amint én nézem, hogy ők nézik a képeket.
Az installációkhoz szükséges:
cellux,
tape,
bábuk,
egy nagy képkeret,
Keith Haring grafikák,
szituációs ötletek,
ilyesmik.
Szia
Barbi
Fotó: Keresztesi Barbara és Keresztesi Judit
Háromszázharminc nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel.
Mi készült itt az elmúlt három napban?
Harminchatodik nap: Genezis
Harmincötödik nap: Mit tenne Ron Swanson?
Harmincnegyedik nap: A nőtlen férfiak szemének fehérje