Hozzávalók:

A szaloncukor masszához:

sütőpapír,
50 dkg kristálycukor,
7dkg vaj,
20 dkg darált dió,
1 evőkanál mandula eszencia,
két marék mazsola megmosva, meglocsolva legalább két evőkanál rummal, 
kicsi tej
 
Bevonathoz:
1 tábla jó minőségű étcsokoládé,
1 kiskanál vaj,
tej


Elkészítés:
A vajat olvasszuk fel egy lábasban. Öntsük hozzá a kristálycukrot és annyi tejjel, hogy éppen csak sima masszát kapjunk, főzzük addig, amíg a cukor elolvad és nyúlni kezd.

Öntsük a masszához a mazsolát, a rumos diót, a mandula eszenciát. Ha minden jól megy, egy sima, de masszív keveréket kapunk.
Béleljünk ki egy kis tepsit sütőpapírral és öntsük bele a masszát úgy, hogy körülbelül 1 cm vastagságúra terüljön. Várjunk egy kicsit, majd vizes késsel szeleteljük szaloncukor nagyságúra a masszát.
 
Vegyünk elő egy vágódeszkát, vonjuk be sütőpapírral, kézzel formázzunk szaloncukrokat a szeletekből, majd helyezzük őket a vágódeszkára.
 
A kész szaloncukrokat legalább hat órára tegyük hűtőbe.
 
Amikor masszívra dermedtek, vegyük ki a hűtőből a szaloncukrokat.
 
Gőz fölött olvasszuk fel a tábla étcsokoládét, dobjunk bele egy kiskanál vajat. Van egy fázisa ennek a műveletnek, mikor azt hihetnénk, hogy tönkretettük a csokoládét, mert olyan, mintha összeugrott volna. Ezen az állapoton segít a tej, keverjünk bele annyit, amitől a massza szép simává, de semmiképpen nem híggá válik. 
 
Vegyünk elő két evőkanalat vagy hosszú nyelű koktélkanalat, és ezek segítségével egyenként forgassuk bele a szaloncukrokat a masszába. Ha jó az állaga a bevonatnak, a szaloncukrokon vékony filmréteg képződik. Amikor a bevonat veszítve hőmérsékletéből, túlságosan sűrűvé válik, tegyük vissza a tűzre és keverjünk még hozzá tejet.
 
A bevont szaloncukrokat tegyük vissza a hűtőszekrénybe, és míg megdermednek, készítsük el hozzájuk a szaloncukorpapírt.

Kapcsolódó tartalmak:
>>> Szaloncukor papír
>>> Karácsonyi mogyorós karamellás szeletek
>>> Házi pillecukor
>>> Csokis szaloncukor