• A Bálnában nyíló, A boldogságnak szekvenciáiról című kiállításról

    A Boldogság szekvenciáiról egy installáció, amelyet a Bálnában, a 306-os Teremgalériában, a Múzeumok Éjszakáján próbáltak ki először. A négy óra alatt nyolcszázan látogattak el a kiállítótérbe, hogy megnézzék a boldogságfogalom-installációt, egy összeválogatott apokrifokból álló sorozatot, mely ismeretlen emberek leveleiből áll. A munka Keresztesi Judit elmondása szerint, Ian Wilson dialógusai, Marina Abramovic jelenlétművészete, a mail art hatásai, illetve az albán Haveit kollektíva intimitásművészete nyomán született. Az alábbiakban egy rövid interjút olvashattok a kiállítás művészével, Keresztesi Judittal, melyet Keresztesi Barbara, a kiállítás producere készített.

  • Nagyvárosi nő megosztaná

    Heti egyszer ételek lesznek itt porcelánban, egyszer pedig valami olyasmi, ami eszembe jutott egyszerűen, és amikor a barátaim ránéztek, azt mondták, hogy hát, úgy érzik magukat tőle, mintha petróleumot ittak volna.

  • Mézeskalácsváros, stílus, művészet, társasági élet
    Úgy érdemes elképzelni, hogy a terepasztal, amelyen mindezek a történetek láthatók, kezdetben üres és ez nyilván a világon lévő minden terepasztalra, sőt akármilyen más asztalra is igaz, de ez itt csak úgy telik meg például, ha sokan hoznak rá épületeket. És ha egy lélek sem hoz semmit, akkor az asztal üres marad. És akkor nem volna mit mesélnem. De az történt idén, hogy mindenféle színben, alakban és méretben érkeztek épületek
  • Kecskesajttal és szilvacsatnival töltött rétestészta, sült csirke, sült zöldségek, tejszínes sütőtökhab

     Azért öntötte le őket forró vízzel, mert mint mondta, finomabban oszlanak el így az illatok. Majd fogta a húst, és a tenyerében lévő fűszerekkel bedörzsölte, és lehajolt, hogy magába szívja a friss, fűszeres hús szagát, és szép volt e percben, mint egy költő, majd halkan átismételte a sorozatot: bors só, fokhagyma, gyömbér, kakukkfű, és miután elsuttogta ezt az imádságot, intett, hogy mehet minden be a sütőbe.

  • Rozmaringos fűszervajban sült szelídgesztenye, csirkés szendvics, friss majonézzel és zöldsalátával, almás rétes

      A legjobb az almás rétese volt, fahéjas cukorral töltött tésztába rendezte az átlátszóra szelt almáit, és azokat is ilyen cukorral hintette be, és dunsztba tette a kerek tortaformát, úgy sütötte nagyon hosszan. A rétescikkelyeket magas, karcsú üvegkínálókra rendezte, mintha valamiféle tündöklő almás baklavák volnának. – mondta a grófnő a rádióműsorban.

  • Zöldségek á la grecque tojással és fűszeres szósszal, tárkonyos csirke, mini pavlovák, gránátalmával

     A szemközti ház földszintjén hétköznapi salátát és csirkét ettek, a zöldségeket éppen hogy átmelegítették, koriandermagvakat szórtak a posírozó lébe és fehérbort öntöttek hozzá, ebben szelídítették meg a karfiolt és a többi zöldséget, hogy ne legyenek olyan katonásan, érdesen nyersek, és a salátát egy olyan szósszal öntötték le, amely mustár és kapribogyó igen egyszerű keveréke. A csirkét tárkonnyal sütötték össze, végül buborékokat, mini pavlovákat adtak fel, kókusszal és vaníliával ízesítetteket, és tetejükre gránátalmát halmoztak, hogy a friss, kissé savanyú íz megtörje a cukorhabot.

  • Gnocchi chorizoval és cukkínivel, mandarintorta

    Az előételen karamellizált, kakukkfűvel megszórt hagyma, a főételben chorizo a fűszerezés, friss cukkínivel és bazsalikommal, a mandarintorta kakaós tésztájában pedig kardamom, így olyan íze van, mint a karácsonynak.

  • Kagyló fokhagymás fehérboros szószban, mini diós rétes

    A kagylóthéjakat fokhagymás, fehérboros szószban nyitották meg, hozzájuk friss kenyeret adtak. Előételnek olvasztott camembert és zellerszálakat szolgáltak föl, végül puha, vékonyra sodort, rummal és fahéjjal fűszerezett dióval megtöltött apró réteseket kínáltak a feketekávé mellé.

Mesébe illő tájak, egy nagyvárosi számára szokatlan csend, smaragdzöld tökmagolaj. Mint Óz birodalmában.

Göcsejben jártunk a töklámpa-fesztivál alapanyagáért. 


Ez a harmadik év, hogy megrendezzük a Nagyvárosi Jószomszédok Töklámpa-fesztiválját. Az esemény nehézségét én abban látom, hogy a József Attila-lakótelepen, sem komfortkörzetében, nem terem sütőtök. Hogyan tegyünk be öt pápát egy volkswagenbe, hogyan vegyünk hat tonna tököt Budapesten, hasonló nehézségű problémák, különböző megoldási lehetőségekkel.

milejszeg_olajtok04

Első, korábban megbízhatónak tűnő alapanyag lelőhelyemen, tavaly a vadmalacok felfalták a termést. A gazda augusztus végén tudatta velem a rossz hírt, hetekig kutattam új forrás után, s végül Pécs, Jászberény, Békéscsaba érintésével ugyancsak Nagydobosról, a gazda szomszédjából sikerült árut szereznem. Két tonnát kértem, a férfi négy tonnát hozott, de ezen a részleten már igazán nem volt érkezésem elgondolkodni. Elkerülendő az ilyen meglepetéseket határoztam el, hogy felkutatom a magyarországi töktermelőket, és több lábra állok.


Az első töklámpa-fesztivál előtt nem ettünk tököt, illetve gyerekkorunkban utoljára, s akkor elmélyült első benyomásaink nem engedték, hogy felnőttként sült, főtt, sem semmilyen más formában szánkba vegyük ezt a zöldséget. Tavalyelőtt, a rendezvény után megmaradt száz darab tök, utóérők, egészségesek, vastaghúsúak, az egész lépcsőház rajongott értük, kénytelenek voltunk mi is megadni magunkat és megkóstolni az árut először sült, majd főtt, majd sütemény alakjában. Később már nem is értettem, hogyan pazarolhatjuk ezt az élelmiszert töklámpás faragására, és miért nem egy más tájfajtát, mit tudtam én milyet, kevésbé ehetőt keresek a vájáshoz?

ronky_balazs_termelotol_pont_hu

termelotol_logoNagyvárosi ember vagyok, az a típus, aki szédül a szántóföldön, nem tudtam, hogy tíz-tizenöt tökfajta honos hazánkban és mivel a termelők bujdokolnak a városi népek elől, ez soha nem is jutott volna tudomásomra, ha nem találok rá Rönky Balázsra, pontosabban a honlapra, amelyet a fiatalember önnön születésnapjára készített, és bocsátott a nagyközönség rendelkezésére, önzetlenül. A termelőtől.hu a város és a vidék között épített hidat. Összegyűjtötte, és ingyenesen megjelentette a többlet friss hússal, zöldséggel, gyümölccsel rendelkező farmereket (nem nadrág, paraszt, ahogyan Szűcs Andor - két kisgyermekes gazdaismerősünk - találóan rámutatott). Balázs az adatbázist szabadon hozzáférhetővé tette más városiak számára és nekem ennél többet is segített, anélkül, hogy ismertük volna egymást vagy külön kértem volna erre, a honlapra küldött üzenetemet eljuttatta az adatbázisában található termelők közvetlen e-mail fiókjaiba.  

eniko_04Egy héten belül hárman jelentkeztek a hirdetésre. Margó, Békéscsabáról a Felsőnyomás Tanyáról, a dinnyési Fenyvesi László, aki amikor kiderült, hogy a száraz nyár miatt nála nem termett elegendő tök, ismerősét, a Velencei tó mellől is mozgósította. Végül Szak Enikőtől, egy göcseji tökmagolaj-sajtoló üzemből is érkezett levél. Őt látogattuk meg először. 
 
Augusztus közepén, utaztunk el Milejszegre. A település Zalaegerszeg mellett, Budapesttől 250 km-re található. Enikő a kis birtokon fogadott bennünket. Tavaly kapcsolódott be a családi vállalkozásába, miután közgazdász diplomát szerzett Budapesten. Korábban csak tökmagolajat sajtoltak a milejszegi üzemben, Enikő ötlete volt, hogy próbáljanak meg más magvakból is olajat nyerni. Így idén a repertoárt dió-, szezám-, mandula- és mákolajjal is bővítették.

milejszeg_olajok

Házigazdánk megmutatta nekünk a sajtoló üzemet, megkóstoltatta velünk a frissen sajtolt tökmagolajat, és az idei különlegességeket: a mogyoró-, dió-, mandula olajakat.

milejszeg_olajkostolas03

A natúrolaj-kóstolás számomra első hallásra kivitelezhetetlen ötletnek tűnt. Azonban sógorom olyan bátran húzta meg a kupicát, hogy úgy gondoltam, legyőzöm ellenállásomat, és csukott szemmel belekortyoltam a hol rubinvörösen, hol pedig smaragdzölden szikrázó, lomhán terjedő folyadékba. Az olaj finom volt, illata és zamata dióra emlékeztetett. Október 8-án, akinek lesz mersze, ellenőrizheti igazamat majd nálunk, a fesztiválon.


milejszeg_mecenasMiközben bejártuk a falu melletti termőföldeket, Enikő elmesélte, hogy az olajtök termesztés és az olajmagütés hagyománya Mária Terézia uralkodásának idejébe nyúlik vissza. Az Őrség-Göcsej-Hetés találkozásánál található Lenti, az 1700-as évek végén Stájerország kapuja volt. Milejszegen ekkoriban épült a katolikus templom. A falon, életnagyságú képen az egyik mecénás figyeli a gyülekezetet, kezében rózsafüzérrel. A feljegyzések és a szóbeszéd szerint, ő anyai ágon Enikő ükapja, Takó György. 1792-ben, Szombathely első püspöke, Szili János mellett, ő is egyike volt a finanszírozóknak, arcképe ezért kerülhetett a kis templom bal oldali falára.
 
Enikő édesapja Zalabaksán született. Édesanyja felmenői között találunk Pálfiakat is, akikről a szomszéd községet, Pálfiszeget nevezték el. A szülők a rendszerváltás után vásárolták vissza földjeiket, kárpótlási jegyeikért cserébe, s ekkor kezdtek olajtök termesztésbe. Enikő édesapja elmesélte, hogy a sajtolóüzemet azért emelték, mert a tökmag olajat csak kézi erővel, olaj ütőkben nyerték addig a környéken. Ő elhatározta, hogy nem hagyja veszni a hagyományt, és épített egy kis műhelyet. A gépparkot szépen, fokozatosan fejlesztették, most éppen várószobát alakítanak ki az üzem mellett, vállalnak bérsajtolást is, és szeretnék, ha a kuncsaftok kényelmesen várakozhatnának, míg a hozott anyagból tökmagolajuk elkészül.
 
milejszeg_olaj_sajat01.

barbi_tokfejMilejszegről, vagyis a magyar drágakő: a tökmagolaj hazájáról tavaly még azt sem tudtam, hogy létezik. Sem Budapestről, sem az Alföld felső csücskéből, ahol születtem, nem lehet ellátni idáig, ha lábujjhegyre állok is kitakarja szemem elől a festői szépségű Göcsej vidéket a Balaton. Délelőtt tíz órakor érkeztünk meg ide, terveink szerint egy óra hosszat maradtunk volna, de délután fél kettő is elmúlt, amikor először eszembe jutott, hogy ideje volna visszaindulnunk a fővárosba. A bőrünk feszült, olyan nagyon pirosra sültünk a szántóföldi napon, de nem bántuk, elégedettek voltunk magunkkal, Enikővel, az olajtökkel, a gazdaság és a család történetével. A Göcsejben termő csíkos olajtökökkel a fesztivál díszletei között, a tökmagolajjal és magával a héj nélkül termő maggal a kávéház pultján találkozhatnak majd vendégeink, az október 8-i töklámpa-fesztiválon.

Szöveg és fotók: Keresztesi Barbara - Creative Commons Magyarország 2.5

  Tudós BarbieTM rovata:

Mit tudunk a natúr tökmagolajról?

1.

A tökmagolaj moderált mennyiségben tartalmaz telített zsírsavakat, de nagy mennyiségben egyszeresen és többszörösen telítetlen zsírsavakat.

2.

A tökmagolajban megtalálható olajsav, vagyis egyszeresen telítetlen zsírsav jótékony hatással van a szívre, csökkenti az LDL koleszterin és a total koleszterin szintet, és egyensúlyban tartja a HDL koleszterin szintet.

3.

A tökmagolaj nagy mennyiségben tartalmaz esszenciális zsírsavakat: 47% omega-6 és közel 0,5% omega-3 zsírsavat. Magas az E vitamin tartalma.

4.

Az osztrák tradicionális gyógyászatban tökmagolajjal kezelik az irritábilis bélszindrómát, és ricinusolajjal kombinálva használják féreghajtóként is.

5.

Megfigyelték, hogy szedése megállítja a férfiak hajhullását, megelőzi a korai kopaszodást, mert a májon keresztül természetes úton csökkenti a DHT szintet.

6.

A tökmagolajjal a prosztata betegségének tünetei enyhíthetők.

7.

Nagy mennyiségben tartalmaz cinket, ami segíti a sebek gyógyulását, és erősíti az immunrendszert.

8.

Javítja a vesefunkciót, ezáltal csökkenti a vesekő kialakulásának esélyeit.

9.

Kozmetikai és gyógyszeripari alapanyag, főleg masszázsolajokhoz használják.

+ 1

Végül álljon itt egy olyan adat, amely a barátaim szerint nyerne, ha a haszontalan adatok tornájára benevezném. A tökmagolaj tulajdonsága, hogy folyadékvastagságtól függően változtatja színét. Ha az öblös üvegben lévő olajat a fény felé tartjuk, rubinvörös a színe, ha vékony rétegben folyik le az üveg oldalán, akkor pedig smaragdzöld. A jelenséget a színhőmérséklet magyarázza. Ha az olaj nagy tömegben áll, testén szinte csak a vörös fényt engedi át. A vékony réteg fényáteresztő-képessége magasabb, és majdnem minden színű, a sárga, kék, zöld és vörös fény is áthalad rajta. Ebből keveredik ki az a szín, amelyet mi smaragdzöldnek látunk. Reggelenként fogom az üveget és az ablaknál színváltósat játszom vele. Hát ez van. Nekem tetszik. Az információ hasznosságát a többiek vitatják, szerintem pedig vicces.

Felhasznált források:
http://www.triedtastedserved.com/oils/pumpkin-seed.php
http://en.wikipedia.org/wiki/Dichromatism 

 Kapcsolódó tartalmak:
>>> 2011. október 8-án Terményünnep a városban
>>> Hogyan készítsünk töklámpást?
>>>A tradícionális sütőtök kenyér, vaníliás vajkrémmel receptje