Készítette: Keresztesi Barbara, Keresztesi Judit és Fischer Tamás
Írta: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. november 1.
halloween nyito01
         Régebben rendeztünk töklámpafesztiválokat, amelyek népszerűek voltak, ennek ellenére átmenetileg szünetelnek, de nem úgy átmenetileg, mint ahogy a szovjet hadsereg itt állomásozott. Huizinga – aki szerint a játék a kultúra alfája és ómegája – fúrta meg őket azzal a rózsaszín borítós könyvével (1938), és most miatta kellett szépen, szigorúan egy másik ünneprendezési módszeren elgondolkodnunk.
Fesztivál híján, kisebb csoportban találkoztunk idén azon az említett virslimúmiás vacsorán, és ott tököket faragtunk ki.

halloween hozzavalok
Hozzávalók:
minták a Pumpkin Masters (Tökmesterek) 2013-as kollekciójából,
mini fűrész,
táblatű,
kanál,
óriás méretű olajtökök,
mécsesek,
tortatálak.
halloween01
halloween02
halloween021
Nagyon vicces, szabadon letölthető mintákat találtunk idén is a Pumpkin Masteren. A tököt a szokásos módon vájtuk ki, tortatálakra helyeztük, és mécsest gyújtottunk bennük.
halloween04
halloween05
halloween06
halloween nyito02
Szia
Barbi

Fotó: Keresztesi Barbara

Százötven nap maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

Mi készült itt az elmúlt három napban? 

Kétszáztizenharmadik nap: Fehér gyertyák az asztalon
Kétszáztizenkettedik nap: Karamellkrém üvegben
Kétszáztizenegyedik nap: Sütőtökös latte

>>> Következő nap

kalendarium 112 
 A Merj Alkotni! 365+ projektben született összes poszt, egy lapon.