Készítette: Keresztesi Barbara
Bevezető írás: Keresztesi Judit
Merj Alkotni! 365+ rovat - 2013. július 7.
ablakfirka nyito03
        Jerry Seinfeld televíziós sorozatának legutolsó részét hetvenhat millióan nézték 1998-ban. A Finálé volt minden idők harmadik legnézettebb sitcom adása, ezt követően Seinfeld visszavonult. Több pénze volt, mint Pakisztánnak, a felesége szakácskarrierjét menedzselte, és amikor megkérdezték, hogy mit csinál, szerette azt felelni, hogy semmit. Ilyenkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a semmittevés jól hangzik, de közel nem olyan egyszerű, mint amilyennek hiszik. Az embernek óvatosnak kell lennie, mert ha semmit tesz, tehet bármit. Ez oda vezet, hogy tesz valamit, ami pedig a semmit illetően eléggé elront mindent. A 2010-es év körül Seinfeld arra gondolt, hogy visszatérne, és lenne ismét a legnépszerűbb komikus az Egyesült Államokban. De a showbiznisz éveket úgy kell számolni, mint a kutyaéveket, Seinfeld emléke megkopott, az országos csatornák sem voltak már olyan készségesek, mint korábban. Erőből tárgyaltak, és Seinfeld ezt rosszul viselte. Louis CK hekkelte meg a médiahatalmat először, 2011-ben saját gyártású stand-up komédiát töltött fel a netre öt dollárért. Hangsúlyozta, hogy a letöltő azt tehet a műsorral, amit akar, tőle vetítheti nyilvánosan, kölcsönadhatja, mindegy, csak fizessen érte öt dollárt, hogy CK-nek legyen pénze később újat gyártani. CK tizenkét nap alatt egymillió dollárt keresett, egyszerűen nem is hitte el, körbemutogatta a számláját a neten, és a pénzből kétszáznyolcvanezer dollárt azonnal átutalt különböző civil alapoknak.
         CK példáját követte Seinfeld, amikor 2011-ben elindította heti sorozatát az interneten: Humoristák, kocsikban, kávézni mennek. Felöltötte az első évadot, az párezres nézettségű volt, de nem bánta, majd megkezdte a második évad vetítését, és amikor múlt héten beült egy 1958-as Cadillac Eldorado Seville-be, hogy Don Ricklesszel megigyon egy kávét, már százharmincezer like-nál tartott az oldala. És mivel Seinfeld szereti megünnepelni a győzelmeket, az adás után ki is ragasztott egy cetlit az iroda ajtajára, amire filctollal ráírta: bébi, visszatértem!

Ma Barbi valamilyen belső indíttatásból felírta a konyhaablakra, hogy I’m back, baby ezenfelül megrajzolta a genezist, vagyis azt, ahogyan az óriás robotok letették velünk szemben a Száva tornyot.


ablakfirka 011ablakfirka 012
Hozzávalók:
táblafilc, (piros, zöld, kék)
ablaküveg,
égbolt,
durva kilátás.
ablakfirka 01
ablakfirka nyito02
ablakfirka nyito04
Szia
Barbi

Fotó: Keresztesi Barbara és Fischer Tamás

Kettőszázhatvankilenc maradt a Merj Alkotni! projektből. A hírlevélre >>> itt iratkozhatsz fel

poszter1

Mi készült itt az elmúlt három napban? 

Kilencvenhatodik nap: Levendulás mécsesek
Kilencvenötödik nap: Színes kosarak
Kilencvennegyedik nap: Ribizli jégkrém

 >>> következő nap