Írta: Keresztesi Judit - Nagyvárosi nő megosztaná rovat
2015. február 7.
Egyetlen történetre voltam attól, hogy aludni menjek, akkor egy szerkesztő érkezett, egy stábbal, továbbgurultak, nem az ajtónál álltak meg, hanem a szomszéd épület bejáratánál óvatosságból vagy nem ismerték a környéket, nem tudom. Még korábban rendeltem egy készlet csiszolt Waterford poharat, mi túlfizetjük az íróinkat, mutattak a polcra ezek a vacsoravendégek, csak porosodtak a régi gazdájuknál, azt mondtam, szinte ideadta őket, hogy inkább nálad porosodjanak, helyeselt az egyik nő, a stáb tagja, inkább nálam, vontam fel a vállaimat engedelmesen, ebben verhetetlen vagyok, ebben az együgyű külalakban. - És tudja, mire gondolok? - fordult ugyanez a nő egy idősebb férfihez a társaságban. - Elemészt a kíváncsiság, kisasszony, úgy meg szeretném tudni - felelte amaz - talán csak nem Raoul Cérusier úrra? Tudja, abból a regényből, amelyikben az arca neki egyik pillanatról a másikra megfiatalodott? - Nem - mondta a nő meglepetten - egyáltalán nem. Nem tegeződhetnénk? - szegezte a férfinek a kérdést hirtelen. A férfi egy pillanatra eltűnődött - Azt nem. - felelte aztán. - Azt aztán igazán nem... mi jut eszébe, majd csak később, majd ha… ha tegezne, akkor azzal a tegezéssel egy s mást megengedhetne magának velem szemben… várja csak ki kegyed - tette hozzá komolyan, miközben a kaviáros párnácskákból egyet a szájához emelt - míg biztonságban kimagázódom magam.
Nem tudhatom, mennyire népszerű a kaviár e blog olvasóinak körében. A lazacból a piros buborékok, a szép, szabályos kristálygömbök származnak, melyeket, úgy szeretem képzelni, egyenként töltöttek meg krémes, vajas, diós kellemesen sós halszósszal, hogy azután a szájban szétpattanjanak finoman és megérezze tőlük az ember néhány pillanatra, mennyire össze is tudja szedni magát az élet olykor. Azt hihetnénk, hogy túlzok, de tessék csak ezt kipróbálni egyszer. A másik fajta a tokhal fekete kaviárja, ott, amikor azt kitalálták, szerintem az Isten nem személyesen volt jelen, ez minden bizonnyal valaki más munkája lesz, de még mindig nagyon finom, és ha lazachabbal és citrommal együtt halmozom egy kisütött vajastészta-párnára, tökéletes hors d'oeuvre-t ad, körülbelül húsz perc alatt.
Hozzávalók
42 g vaj
200 g füstölt lazac
30 ml habtejszín vagy magas zsírtartalmú tejföl,
1-2 evőkanál metélőhagyma, apróra vágva,
1-2 evőkanál petrezselyem,
Citromlé (ízlés szerint),
1 teáskanál fehérbors,
1 tégely fekete kaviár,
1 adag vajastészta,
kis liszt,
1 tojás,
só, bors, ízlés szerint.
Elkészítés:
A sütőt 190 °C-ra előmelegítem. A vajastésztát kihajtom, egy kör alakú formát lisztbe mártok, és kis köröket szúrók ki a tésztából. A köröket egy sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezem, tetejüket megkenem tojássárgájával, majd a tésztát a tepsivel együtt 15 percre a hűtőbe helyezem. A vajastészta akkor lesz igazán szép magas, ha lehűtöm, mielőtt az előmelegített sütőbe helyezem. A negyedóra leteltével a köröket pirosra sütöm.
A 200 grammból 120 grammnyi lazacot egy mély tálba dobom, hozzáadom a vajat, a tejszínt és a fűszereket, beleöntöm a citromlevet, majd a hozzávalókat botmixerrel masszává dolgozom. Amikor elkészült, habverővel addig keverem, amíg könnyű, levegős krémmé válik.
A kis vajastészta-párnákra egy-egy kávéskanál lazachabot halmozok, majd mindegyiken elhelyezek egy darabka lazacot és fél kávéskanál kaviárt. Tálaláskor citromot csepegtetek a falatokra.
Fotó és szöveg: Keresztesi Judit
Szerkesztette: Keresztesi Barbara
Itt iratkozhatsz fel a hírlevelünkre, vagy követheted a bejegyzéseinket Twitteren, Tumblr-ön, Facebookon, a fotóinkat pedig a Pinteresten is megtalálod.