írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat - 2012. december 30.
Az apró szemű hozzávalóból készült, így magától értetődően bőséget hozó fogások leírásával kívánok boldog új évet ebben a cikkben. Mert nem voltak fényképeim, a mai napot az ételek elkészítésével, később fotózásával töltöttem, s erről eszembe is jutott egy történet.
“- 50 dollár. Nem gondolja, hogy ez túl sok egy játékért?
- Nos, felhívnám a figyelmét arra, hogy ezek itt friss halak.
- Hm…
- Ha olcsóbbat akar, van halforgó ott 17 dollárért.
De azok a halak nem frissek. És sok bennük a koleszterin.”
MMWE
Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat - 2012. december 20.
Nem vagyok egy Reuters hírügynökség, az biztos. Vasárnap volt a 2012. évi Mézeskalácsváros építés, az egyik legjelentősebb művészeti esemény Wagner Bayreuthi Ünnepi Játékai óta, és én még csütörtök éjjel sem vagyok készen a poszttal, ami erről tudósítana.
Sokat gondolkodtam azon, hogy mit írhatnék, ami nem érzeleg. A program előtti négy napon szinte semmit sem aludtunk, mert el voltunk késve az előkészületekkel, ezt a fegyelmezetlenséget részünkről a Comedy Central még bírná, de a Fox már biztosan kidobott volna a produkcióból. A kialvatlanság és az ólomvégtagok ügyetlensége szűnt meg azzal egy időben szinte, hogy az építők, akiket vasárnaptól nyugodtan nevezhetünk alkotóknak, délután kettőkor feltűntek a sátor előtt.
Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat - 2012. december 13.
Tavaly, 2011-ben, ezen a napon 11.12.13 címmel írtam egy szentimentálisnak mondható cikket arról, hogy a mi kultúránkban nincs nagy hagyománya a sikernek. Aztán mondtam valamit a kulturális örökségről is, hogy legtöbben a Hortobágyot, vagy a Skanzent gondolják annak, pedig a kulturális hagyaték a közös memóriában őrzött íratlan szabályok sora, egy automata program, tea tejjel, pontban ötkor bombatámadás idején ugyanúgy, mint egyéb napokon.
Tavaly nem tudtam, hogy miről beszélek, csak megszállottan kerestem egy emléket, valaminek az írmagját a mi kultúránkban, ami a boldogtalanság generációk óta öröklődő hagyományát, tökélyre vitt technikáját megkérdőjelezi. Luca napja véletlenül került szóba egy társaságban, nem is figyeltem eleinte, a népi motívumoknak nem vagyok feltétlen híve. Az eredményt, a cselekményt, egy terv térbeli manifesztációját, vagyis a szóban forgó sámlit végül valaki egy urbánus tárggyal helyettesítette, így ragadott meg engem a téma, egyszersmind vált világossá a Luca napi rituálék lényege. Amit ez után, tavaly, éppen december 13-án kezdtünk, és ahogyan arra december 24-én pontot tettünk, ahhoz a spanyol inkvizíciónak biztosan lett volna egy-két keresetlen szava. A Luca szokás útmutatása szerint megidéztük a sikert, vagy megértettük, ezt még nem tudom, minden esetre ez a 2012-es év, - feltéve, hogy nem ér véget a világ december 21-én - azt mondhatjuk, szokatlanul jól sikerült.
„…vagy hogy úgy mondjam micsoda
Ami innen jár le naponta oda, …”
Orbán Ottó
Írta: Keresztesi Judit - Nagycsillag rovat - 2012. december 2.
A héten a TV2 SuperMokkába hívtak bennünket, és kérdezték, hogy mi a csoda, amit csinálunk? A műsorvezetők a csoda szót annak természetfölötti értelmében használták, mi előző nap, amikor a reptéri mekiben összejöttünk arra vártunk, hogy valamelyikünk foglalja már össze röviden, mi a csodával vagyunk így elfoglalva? 