Meghívó Luca Napi Mulatságra Időpont:2011. december 17. délután 4 óra

Helyszín: A Napfény utca 6. szám melletti kis tér

Szeretnénk meghívni egy sétára 2011. december 17-én, szombaton, délután 4 órára.

Program: összeépítjük a mézeskalácsvárost.
Kivilágítjuk.
Közben eszünk és iszunk, a következő beosztás szerint:

Luca napján a menü, ami a jövő évre bőséget, szerelmet, jó időt, egészséget, boldog családot, munkát, fiatalságot, minden jó megduplázását, minden rossz megfeleződését hozza a következő lesz:

Fokhagymás kifli:
„Mielőtt a ház népe lefeküdt volna, mindenkinek meg kellett ennie egy gerezd fokhagymát.”

Máktorta citromkrémmel:
„A lánynak délben ki kellett szaladnia az udvarra a mákosgaluskával, s amilyen nevűt ott a nőtlen férfiak közül meglátott, olyan nevű lett jövendőbelije.”

Babos pogácsa:
„A lucaszék tulajdonosának babot is kellett magával vinnie az éjféli misére, hogy hazafelé ezt gyorsan szétszórhassa. Ellenkező esetben „szétszaggatták vóna őket a boszorkányok”. Kisné Bado Julianna (1908)

Forralt bor:
„Az asszonyok itt Lucakor „heverni” jártak a pincébe. „Asszonyok mentünk csak. 5-6 összefogott. Egyik pincéből ki, a másikba be. Táncótunk, danoltunk. Forralt bort ittunk, cukros bort. Vót aki hevert, berúgott. Ugy is mondtuk »lucázni«.”41 (Gellért Kati küldte nekünk a receptet.)

plakat_luca_512